Times goes by, so slowly.

Times goes by, so slowly.

Andrew Lloyd Webber - Jesus Christ Superstar (1973)

2021. május 16. - Akos Kecso

jesus-christ-superstar.jpg

A művet Norman Jewison vitte filmre, 1973-ban. Tehát együtt születtem a filmmel hurrá! Jézus földi életének utolsó szakasza elevenedik meg a vásznon, amerikai fiatalok előadásában. Az alkotók koncepciója szerint az evangéliumi történetben több síkon zajlik a konfliktus, így mindenekelőtt Jézus és Júdás, Jézus és a tanítványok, illetve az arctalan tömeg, valamint természetesen Kajafás főpap és Jézus között. A film három főszereplője Jézus, Júdás és Mária Magdolna, de igen fontos és kidolgozott szerepe van Kajafásnak és Pilátusnak is. De számomra a legkomolyabb dal mégis a "Heaven on their Minds" (Carl Anderson), hangjával, mozgásával, a Neki írt tulajdonképpen bevezető dallal megalapozza az egész rockoperát. Ha Ő nem így és nem Ő kezdené, az egész nem érne semmit, mivel tovább sem hallgatnánk, néznénk.

A filmben ábrázolt Jézus rendkívül sokrétű személyiség. Sokszor (saját vélemény) gyengének tűnik. Időnként szelíd, de sokkal inkább jellemzi az állandó feszültség, mintha nyomasztaná, hogy a tömeg elvárja tőle: mindig álljon készenlétben, tegyen csodát, adjon útmutatást. Éles ellentét van Jézus és az őt követő tömeg között. A „masszaként” ábrázolt népnek fogalma sincs, hogy mit akar mestere, csak azt látja, hogy fantasztikus személyiség, lenyűgöző, nem lehet neki ellenállni. A tömeg fanatikus része dicsőségről és hatalomról álmodik, s hiába figyelmezteti őket Jézus: „Nem tudjátok, mi az a dicsőség, s mi az a hatalom.” A filmben Jézus szinte totálisan magányos, tanítványai sem nagyon értik, de követik, mivel személyiségének varázsától mélyen megérintődött a lelkük. Küldetése végére borzasztóan elgyötörtnek látszik: „Három évet töltöttem itt a földön, de harmincnak tűnik. Kezdetben ihletett voltam, de ma már fáradt, kedvetlen” – fogalmazza meg magában. Lelki és fizikai gyötrelmei, fáradtsága azonban egyaránt hidegen hagyja tanítványait és a tömeget is.

Jézus szeretne időnként egyedül maradni, elmélyülni gondolataiban, lelkileg feltöltődni, de nem teheti, hiszen a nép mindenáron csodát vár tőle, a gyógyításban reménykedik, és ez időnként terhessé válik a számára. Az egyik jelenetben a sziklaüregekből szakadatlanul bújnak elő a rongyos ruhájú alakok, némelyikük mankóval vagy a fizikai gyengeségtől csúszva-mászva, a történelem során folyamatosan újratermelődő nyomorúság, szegénység jelképeiként. Szinte ellepik, beborítják Jézust, fizikai létében fenyegetik, miközben gyógyulást, vigaszt remélnek tőle. Jézus sűrűn osztja rájuk az áldást, de a tömeg egyre nagyobb és egyre követelőzőbb lesz. Jézus végül tehetetlenségében kétségbeesetten kiáltja: „Túl sokan vagytok, elég, hagyjátok abba!” – s kiáltása elhal a szakadék mélységében.

Jézust egyedül Mária Magdolna érti meg: ő az, aki gondozza, vigasztalja, ha elgyengül küldetése teljesítése közben. Amit Mária Magdolna érez Jézus iránt, több mint baráti vagy testvéri szeretet, de nem szerelem a szó hagyományos értelmében. Mária Magdolnának a lelkét érintette meg Jézus, a belőle eredő szeretet és megértés, empátia mások szerencsétlensége, szenvedése iránt. Jézus rendkívüli hatása fejeződik itt ki, hiszen Mária Magdolna maga sem érti, mi történt vele, „mindenkor hűvös, belevaló, senki rabja” nő létére miért vonzódik ennyire Jézushoz, de nem testileg, hanem lelkileg. Mária Magdolna mindvégig kitart Jézus mellett, egészen a kereszthalálig, s a film alkotói azt sugallják: üdvözült, hiszen miközben Júdás a pokolban táncol, a háttérben az ő fényességbe burkolt alakja emelkedik ki. Jézus kereszthalálakor a háttérben látható a lemenő nap korongja, mintha a kereszt belenőtt, beleolvadt volna a napba, miközben bárányok vonulnak. Jézus kereszthalálával megváltotta az emberiséget a bűneitől, reményt adott örök időkre, s még ha a filmben el is marad a feltámadás, ez a kép roppant kifejező, finom utalás a jövőre.

Ez a film olyan időszakban született, amikor már sokan elfordultak a hittől, keveset hallottak Jézusról, ám a rockopera fölkeltette az érdeklődésüket Krisztus alakja iránt. Jézus személye és tanítása kétezer év óta szül újabb és újabb kérdéseket, és ez a film egyfajta választ tartalmaz. A rockoperában és a belőle készült filmben is Krisztus, a Messiás helyett a szupersztár van ábrázolva. A messiási tudat, Jézus Krisztus megváltói halálának értelme teljesen hiányzik a filmből. A rockopera Jézus kettős – emberi és isteni – természetéből csak az emberi mivoltát emeli ki, azt, hogy milyen hatalmas tusakodások közepette élt itt a földön. Mindezt azonban nem szabad számon kérni a szerzőktől. Nagyon érdekes, hogy a művészek – például a festők – többsége pályájuk során szinte biztos, hogy megfestik Jézus történetét, a rockopera szerzői, Andrew Lloyd Webber és Tom Rice viszont a húszas éveikben alkották meg Jézusról szóló művüket.

A filmművészet mindig kiemelten kapcsolódott a többi művészeti ághoz, és ez itt is megmutatkozik, a színházias jellegben. Ez a mozi a modern és a posztmodern határán áll, nagyon sok lejtője van, és ezek mindegyike értelmezési lehetőség. Ha valaki azért nézi meg, hogy megerősödjön a hitében, akkor talál hozzá kapaszkodókat, ugyanígy az is, aki ateista vagy kételkedő szemszögből közelít a Jézus-történethez. Maguk az alkotók sem tettek egyértelmű gesztusokat, sok kérdést nyitva hagytak, a válaszokat rábízták a nézőkre, hogy fűzzék tovább a történetet. A film bátran vállalja a szembenállást a giccses vallásos filmekkel; rendkívül erőteljes benne a zene és a képek is azok. A film elkészülésének ideje a kulturális antropológia korszaka is volt, ami különböző népek, hagyományok, megközelítésmódok együttes szemléletét teszi lehetővé, elhangzik a filmben Buddha és Mohamed neve is. Ez a rockopera nem Jézus Krisztusról, a Megváltóról, hanem a szupersztárról szól, de nem baj, ha valaki így közelít Krisztus személyéhez. Ez számunkra is kihívás, amit fel kell vállalnunk.

Júdás halála

A Rockoperát nagyon sokat hallgattam, autóban, otthon, fülessel bkv-n teljes hangerőn, ahogyan csak lehetett. Számomra a zenéje maga az "Isten", nem hiszem, hogy ezt a Webber klasszikust valaha valaki űberelni tudta, tudja, tudni fogja. Jókedvemben, rosszkedvemben hallgattam, mindig feldobott. És ma is feldob, és ez a jövőben is így lesz szerintem. Nem hiszem, hogy a rockopera miatt valaki hívő lenne, de mint zene, isteni magaslatokba emel. Egyszerűen utánozhatatlan és nem győzöm hangsúlyozni, a zene királya (istene).

A bejegyzés trackback címe:

https://uzsoras.blog.hu/api/trackback/id/tr5016561668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása